Site icon 24 óra! – Friss hírek

Új típusú nyugdíj jöhet: foglalkoztatói nyugdíj és öngondoskodás lesz a jövő!

Drámai mértékben csökken és egyben öregedik a magyar lakosság – három év múlva minden harmadik ember 65 évnél idősebb lesz. A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint szükség lenne az állami nyugdíj mellett egy foglalkoztatói nyugdíjra és valamiféle öngondoskodásra is.

„Az utóbbi napokban sok cikk nagyon komor képet festett a jövővel kapcsolatban, ezzel indokolatlanul ijesztgetik a nyugdíjasokat. Egyre kevesebb gyerek születik, de ez nem a nyugdíjasok szempontjából gond, hanem a magyar kultúra, a népesség, a társadalmi harmónia szempontjából” – mondta el a szervezet elnöke a Spirit FM Aktuál című adásában.

Inkább azt véli problémának, hogy „az ország termelőképessége nagyon alacsony, az EU-átlagának alig 62 százaléka, és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is kevesen vannak. A nyugdíjasok szempontjából az lenne a fontos, hogy az ország elosztható javai növekedjenek, az pedig a termelékenységgel, versenyképességgel érhető el” – mondta.

Ismét a nyugdíjasok! Jövő héten a nyugdíj mellé még ezt is megkapják az idősek, most jelentették be!

Véleménye szerint miközben az elmúlt 15 évben csökkent a lakosság, folyamatosan nőtt a GDP, vagyis a lakosság csökkenése és a felosztható javak között nincs összefüggés. „A nyugdíjak nincsenek veszélyben, az állam ki tudja azokat gazdálkodni.”

„Amikor a magánnyugdíj-pénztárakat visszaterelték a költségvetésbe, az megroppantotta a bizalmat a magánmegtakarítások iránt, ezt pedig csak nagyon kemény munkával lehet visszaszerezni. Öngondoskodásra pedig szükség lenne” – állítja Karácsony.

Emlékeztetett, hogy a magyar nyugdíjasok jövedelmének közel 90 százaléka csak állami forrásból származik, ezzel pedig egyedülállóak vagyunk Európában. Márpedig szükség lenne az állami nyugdíj mellett egy foglalkoztatói nyugdíjra és valamiféle öngondoskodásra is.

Exit mobile version