ORIÁSI VÁLTOZÁS jön a háziorvosoknál és a szakrendeléseken . ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT!

ORIÁSI VÁLTOZÁS jön a háziorvosoknál és a szakrendeléseken .ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT!

 

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal – mondta Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek.Nem kell időpontra várni: több vizsgálatot végeznek majd a háziorvosok!
Több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek. Az egy éve tartó egyeztetés végére hamarosan pont kerül. Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni; a finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen – a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan – vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon. Az államtitkár emlékeztetett arra: előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt nyilatkozta: nincsen üres praxis, mindenhol el vannak látva a betegek. Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi “korszerkezet” miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány.

Be the first to comment on "ORIÁSI VÁLTOZÁS jön a háziorvosoknál és a szakrendeléseken . ERRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT!"

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*


15 − 15 =

error: Content is protected !!